3 in 1 – avagy beszámolót írni sokkal nehezebb, mint futni

Kedves Olvasó!

Ezen írásomban három nagyszerű futóélmény esszenciáját próbálom leírni Neked. Hogy miért így? Mondhatnám, hogy a téli-tavaszi felkészülés jegyében így jöttek sorban, egymásra épülve. Még igazság is lenne e sorokban. A valóság ennél azonban lényegesen pusztább; nem jutottam odáig, hogy időben összegyűjtsem a gondolataimat e nagyszerű versenyek után. Így viszont most jó hosszú lesz, lehet végig sem olvasod. (Képek is vannak! Nézegetni is ér!)

1. Bodri Trail

Szekszárdon, a Faluhely-dűlőn a Bodri Pincészet adott helyet ennek az igazán jól szervezett, a maga nemében különleges futóversenynek. A Kisfröccs (14km), Nagyfröccs (22km) és Hosszúlépés (30km) közül lelkes kis csapatunk a középsőt választotta.

A pincészet megadta a hangulatot verseny napja előtti leérkezésünkhöz. Finom vacsora, mérsékelt borfogyasztás, és egy kis római fürdőzés kellően ráhangolt bennünket a másnapi futásra, amit még egy bőséges és kihagyhatatlan reggelizés előzött meg, amiért nem tudok elég hálás lenni a rendezőknek. Jó alkalom nyílt baráti találkozásokra is.

Klassz hideg, havas időnk volt. A versenyt megelőző napokban nem kis mennyiségű hó hullott. 22km 490m szintemelkedéssel pont az a táv, amit kellemes beszélgetéssel bármikor, bármilyen körülmények között szívesen futok. Különösebb „feladat” nem volt erre a futásra; az alapozás jegyében mérsékelt intenzitással futni, pulzust nem engedni magasra, főleg hogy egy hétre rá a Gánt Trailt tempósra terveztük. Ezek fényében egy beszélgetős, kellemes futira készültem.

Na hát ez a „pulzust nem engedni magasra” dolog már az elején megadta a kihívást; mikor az emelkedőn egymás mögött futunk, ha kilépsz a nyomból bukdácsolhatsz a nagy hóban. Mindegy is, lényeg a lényeg: amíg én a pulzusommal voltam elfoglalva a beszélgetőtársnak kiszemelt személy (Tamás) meglógott. Így futhattam egyedül. Ezen bosszankodtam is egy sort, de aztán úgy döntöttem, inkább élvezem a csodálatos téli tájat. Az élvezet leginkább boka felett kezdődött. Hogy miért is? A gyönyörű nagy hóban keréknyom adta a futóösvényt, ami hihetetlen vicces balett-mozgásra kényszerített jónéhányunkat, máshol a sár nehezített. Nem volt egy könnyen futható terep, na!

Összességében véve azonban egy nagyon jó hangulatú, csodálatos téli futás volt, rengeteg kedves emberrel, finom étkekkel, jó borokkal. Ha létezne ilyen fogalom, azt mondanám rá; igazi gasztrofutás részesei lehettünk.

Eredményeink:

Vogl Peti: 2:31:29 (10.hely)

Gaál Tamás: 2:34:57 (14. hely)

Fodor András: 3:05:08 (62. hely)

Bóla Lia: 2:41:31 (6.hely)

2. Gánt Trail

Szívem-csücske esemény, személyes szálak is fűznek hozzá; kedves barátom szervezte, és megtiszteltetés volt számomra, hogy kicsit bábáskodhattam a verseny születésénél. Tavaly meghívott vendégként futhattam volna, ha ugye a már sokat emlegetett lábtörés….bla-bla-bla…

13km-es és 25km-es távon indulhatnak a futók. Mindkettő átvezet a bauxitbányán, ami ha nem fedi hó, mars-béli tájat idéz. Ezen a hétvégén nem gyönyörködhettünk a vörös talajban, helyette ismét mesebeli téli táj várt bennünket, a Bodri Trailről már jól ismert „hol futható, hol kevésbé futható, hol egyáltalán nem futható” szakaszokkal.

Klubunkat Hornich Tomi, Schmidt Norbi és jómagam képviseltük. Öröm volt számomra, hogy a férjem is velünk tartott.

Idén úgy ütemeztük Edzőbával a versenyeket, hogy a Gánt Trailen ne csak tötymörögjek, hanem futhassak is. Norbival indultam, ajánlotta, hogy szívesen fut velem, de az ő tempóját az én pulzusom bizony nem bírta. Amíg ügyeskedtem, hogy szépen a megadott zónában maradjon, addig sorra ment el mellettem a mezőny.

Úgy indultam, hogy titkon dobogó felé kacsintgattam. Ez a kacsintgatás itt véget is ért számomra, elengedtem. Az ismerős terepről emlékek köszöntek vissza. Azonban nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy élveztem a futást. Hajtani kellett rendesen, mégis azt éreztem, hogy a tempó valahogy nem jön. 8km-nél az irányító ember meghajrázott, és örömmel kiabálta, hogy „Most mentek el a Balázsék 6perc 15 másodperce”. Ezen jót derültem magamban. NedyBali 8km-en 6 perccel gyorsabb. Hehe, van még hová fejlődnöm. Akadt egy futótársnő, akivel szinte végig kerülgettük egymást, és néztem milyen szép technikával, milyen kiegyensúlyozottan fut. Géza-pihenő felé beértünk még egy lányt a mezőnyből. (Később derült ki, hogy az, aki első helyen futott, benézett egy elágazást, és Norbiékkal együtt tettek egy kis kitérőt a Vértesben). Ott Géza-pihenő felé kaptatva fogalmam sem volt, hogy mi így hárman hol lehetünk a mezőnyben. (Számomra a célkapu előtt 10 méterrel derült ki.) Szeretem a versenyeken ezt a fajta „fej-munkát”; amikor a figyelem a körülöttem futókat. Legtöbbször nagyszerű képet lehet kapni arról, hogy kinek mi az erőssége, mennyire fáradt, meg hasonlók. Gondoltam is, ha azt a lánykát sikerült beérni, akkor már biztosan fárad. Gézától lefelé végig lejtő jön; van esély beérni, akár még megelőzni is. Sőt, nekem muszáj futnom, mert ugye a pulzust tartani kell. Ilyen gondolatok között indultam meg lefelé, de láttam, hogy ők ketten előttem bizony gyorsak. Nem sok távolság volt közöttünk, de az ott volt és nem csökkent. Elkönyveltem, hogy hiába, no; fiatalabb már nem leszek és megint maradt nekem a pulzusom és én meg őneki. Gántra érve csökkent a távolság, a cél előtt néhány száz méterrel pedig már jóformán egy bolyban futottunk, ahol a végső hajrá döntötte el az első három női befutó rangsorát. 1 másodperccel a második nő után harmadikként haladtam át a célvonalon.

Utólag értékelve nagyon jó teljesítménnyel zártam magamban ezt a versenyt. Közben, ha bárki kérdezett volna, nem ezt mondtam volna. Nem voltam egyben, nem éreztem a tempót, csak azt, hogy hajtok. Elszúrtam a frissítést is, emiatt megzuhantam kicsit. Mikor kielemeztük Bélával, megnyugtatott: ezek a versenyek, ahol beleadunk mindent, hogy menjünk; nem az élvezetről szólnak.

Ezzel a tapasztalással is gazdagabb lettem.

Kitűnő szervezésű, nagyon jó hangulatú verseny, amit a gántiak vendégszeretete, szarvasgulyás és a lángos tett még felejthetetlenebbé.

Eredményeink:

Hornich Tomi: 02:11:04 (ffi. 9.)

Schmidt Norbi: 02:33:52 (ffi. 33.)

Bóla Jozsó: 02:38:48 (ffi. 52.)

Bóla Lia: 02:24:15 (női 3.)

3. És végül a VTM. Teljes nevén az Icebug Vértes Terepmaraton

Számomra különlegessége, hogy még sosem futottam egyetlen távját sem. Általában ilyenkor síeltünk, ha meg éppen nem, akkor a frissítőasztal másik oldalán álltam. Úgyhogy ez volt az első VTM-em!

Kis csapatunkból Pap Viki és én a maratoni távolt választottuk (39km / 1005m+) bennünket egészített ki még a férjem.
Schmidt Norbi az ultramaratonon indult (50.6km / 1245m+)

Edzésterv szerint közepes intenzitású futásra készültem, nem kihajtós, belehalós, de azért tempós.

Csípős, hideg volt a reggel, semmi tavaszi hangulat. Előnye (?), hogy a sár így keményre volt fagyva, nem süllyedtünk bokáig benne. Könnyen futhatónak azonban ez sem bizonyult. És persze mi mással is indulhat egy verseny, mint emelkedővel. Mivel bemelegítő futásra nem volt időm, már a legelején jóval a megadott zóna felett kalimpált a pulzusom. Lassítottam én, már gyalogoltam is; mindhiába. Vártam hogy az első óra leteljen, hogy beálljon szépen a szokásrend szerint. Addig beért Jozsó is, beszélgettünk, futottunk együtt kicsit. Aztán csak letelt az első óra és szépen beállt a pulzusom a megadott érték közelébe. Megbeszéltem a fejemmel, hogy itt csakis magammal vagyok versenyben, senki mással; az én futótársam a pulzusom; ő diktál, én megyek. Nagyon nehéz számomra minden verseny eleje; hogy engedjem, ki-ki szaladjon a saját tempójában, és függetlenítsem magam az olyan érzéseimtől, amik azt súgják, hogy egy fos vagyok. Mert ezek az érzések természetesen jöttek most is. Szerencsére mindig akadt egy-két kedves ismerős, akikkel elcseverésztem néhány mondat erejéig, és felvidítottak.

Figyeltem a frissítésre, mert 40km azért 40km. Pikk-pakk 20nál voltunk. Volt közben fagyos sár, jeges hó, és kezdte magát megmutatni az olvadt, cuppogós, csúszós sár is. Na de amikor beérsz egy ellenőrzőpontra, két másik futótársaddal és azt hallod, hogy „Ti vagytok a harmadikak, mert eddig két lány ment el”, akkor mi zajlik benned? Ha-ha. Hát bennem az zajlott, hogy itt akkor bizony futni kell! Ráadásul nyomunkban volt a negyedik harmadik lány is. Tudtam, hogy még két kisebb emelkedő lesz, a többi javarészt lejtő. Eszerint osztottam be, ami még volt bennem. Pulzus ideális, terepviszonyok kevésbé. 

Haladok szépen kitartóan, közben a tavaszi éles fények meghozták a migrént is. Na, annak nem örültem annyira, de hát nem volt kívánságműsor. Az utolsó 11-en eléggé szenvedtem miatta, már vártam, hogy beérjek. Aztán eljött az is, az erőm kitartott a végéig, de ott el is fogyott. Harmadikként futottam be, külön öröm volt számomra Évikével és Emőkével egy dobogón állni.

Csanya-minőségű verseny volt; minden klappolt, népes futótábor rengeteg ismerőssel, baráttal.

Jót futottunk mindannyian. Remélem Viki csuklója is rendben.

Pap Viki: 4:38:25 (női 19.)

Schmidt Norbi: (ultramaraton) 4:34:06 (ffi. 4.)

Bóla Jozsó: 4:27:59 (ffi. 48.)

Bóla Lia: 4:02:45 (női 3.)




Lejegyezte: Bóla Lia