V. Jótékonysági Futóverseny

Tavaly szeptember közepén kezdtem újra futni, amikor Kende 6 hetes lett. 1-2 km-ekkel kezdtem és a móri félmaratont tűztem ki célversenynek. Január közepéig heti 2 futással készültem, majd elkezdtem pulzuskontrollal futni heti 4-szer. Ahhoz, hogy tudjam tartani a megadott pulzust, azt éreztem, hogy csak totyogok, de gondoltam, jó lesz ez. Nagyon élveztem a tudatosságot és azt, hogy minden edzésen van egy konkrét feladat, amit teljesíteni kell.

Március 24-én rendezték meg Tordason az V. Jótékonysági Futóversenyt (a táv: 13 km), gondoltam jó lesz edzőversenynek, hogy lássam mennyit fejlődtem és hát mégiscsak hazai terep, illik elindulni. Persze, ha már elindulok, akkor jó lenne dobogóra kerülni. Két évvel ezelőtt II. lettem és szerettem volna most is a dobogón állni, már csak azért is, mert Tomi azt mondta, ha nem állok a dobogón, akkor haza se jöjjek :).

A TerepSport Club képviseletében hárman vettünk részt a versenyen: Vogl Péter, Fodor András és én. 


Gaál Nimród is elindult a gyerekeknek rendezett 300 méteres távon, amit kétszer is sikerült teljesítenie. 
A rajtnál állva kicsit átértékeltem a dolgokat, mert egyre népszerűbb a verseny és egyre több induló van és a nők aránya magasabb, mint a férfiaké. Na, itt bizony futni kell, nincs mese. Tomi persze biztatott.

Sutba vágtam a pulzuskontrollt és futottam a saját tempómban. A pályát tekintve volt benne aszfalt, terep, sáros dagonya. 

Az első 5 kilométeren az 5-6. helyen álltam, de utána jött a dagonyás rész, ahol sikerült a 4. helyre kerülnöm. Abban bíztam, hogy ők jobban elfáradtak, mint én és már csak a hátamat nézhetik. Lassan sikerült utolérnem a 4. helyen futó lányt, kicsit egymás mögött-mellett futottunk, de az utolsó sáros emelkedőn kb. a 9. kilométernél meg tudtam előzni és tudtam, hogy most már meglesz az abszolút 3. hely a nők között J. És mivel az első két helyen futó lány fiatalabb volt nálam, így bezsebeltem az I. helyet senior kategóriában :). Hajrá 40!!! :) 



Eredmények: 

Vogl Péter 1:00:19 Ffi Senior 3. 
Fodor András 1:16:03 Ffi Senior 12.
Gaál Valéria 1:09:49 Női Senior 1. abszolut. női 3.

Gratulálok nekik is! Szép volt fiúk!

Nagyon élveztem a versenyt, köszönet a Szervezőknek.

Gaál Valéria

Megjegyzések